Mihálka György
1988. november 16-án született Békéscsabán. A Békéscsabai Evangélikus Gimnázium,
Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskolában
érettségizett, majd felvették az Operettszínház Pesti Broadway Stúdiójába. Öt
évig tagja volt a Csabai Színistúdiónak. Kétszer választották az év férfi
énekesének a Scherzo fesztiválon. Ugyanitt második helyezést ért el egyéni
indulóként. 2005-ben részt vett Miklós Tibor Kiálts a szeretetért című
rockoperájában.
2008 augusztusában debütált Roman Polanski Vámpírok bálja című produkciójában,
Alfred szerepében. Nem sokkal ezután játszott a Popshow című zenés darabban,
majd a Tavaszébredés című musicalben kapott szerepet. 2008 decemberében pedig
csatlakozott Réthy Zsazsa társulatához a Famous társulathoz. 2009 áprilisában
debütált a Casanova Night Musical című darabban Kölyök szerepében.